Valahol a 82. utcánál van a megálló, ahol le tudunk szállni a Természettudományi Múzeumhoz, na ott egyáltalán nem állt meg a metró, meg még vagy 5 megállón ugyanígy átsüvített, ekkor megfordult a fejünkben, hogy talán mégis rossz metróra szálltunk fel.
Végül kikötöttünk Harlemben. Hát hogy is mondjam, hogy politikailag korrekt legyek. Már a metrókocsiban sem volt rajtunk kívül túl sok kaukázusi típusú ember.
Kimentünk az utcára, hogy ha már itt vagyunk, akkor nézzünk körbe, meg lent térerő sincs hogy felcsatlakozzunk a netre, hogy megnézzük merre érdemes elindulni. Fent meg aztán végképp nem volt fehér ember, de valahogy nem éreztem magam veszélyben, nem volt gáz.
Felnéztünk netre, hogy mi van a környéken, kb 6-7 templomot szúrtunk ki elsőre egy nagyon kis területen belül, úgyhogy biztonságban éreztük magunkat, elvégre ha már ennyi templom van a közelben, akkor biztos nincsenek rossz emberek errefelé.
Elindultunk egy irányba, nézelődtünk az épületek között, nagyon szép régi épületek vannak mindenfelé, bár itt már felbukkannak lakótelepi típusú nagy panelháznak nevezhető izék is, de azok vannak kisebbségben. (Pont mint mi voltunk.)
Aztán egyszer elértünk egy templomhoz (amit nem volt nehéz találni), láttunk bemenni egy embert, felvetődött, hogy nézzünk be. Bementünk, aztán egy elzárt előtérbe értünk, ahol néhány idős fekete nő osztogatott pár papírt, úgy néztek ki, mintha ápolónők lettek volna az 50-es évekből, meg volt rajtuk valami jelvény is. Gondolom valami Jézus Szíve Brigád, vagy valami hasonlók lehettek.
 |
| Covent Avenue Babtist Church |
Éppen mise ment, és még milyen jó, hogy a rossz metróra szálltunk fel. Ennél jobban nem is történhetett volna, ugyanis ez egy olyan templom volt, ahol a baptisták tartják a szertartásaikat, kórussal, hangos ÁMEN-es felkiáltásokkal, csörgődobokkal, dobossal, basszusgitárossal, zongorával. Hihetetlenül jó volt! Ha Szőke atya minden hétre le tudna szervezni egy ilyet, én mennék misére, az biztos!
Az emberek énekeltek, nagyon jó volt a hangulat, az egyik nőnél mellettem volt egy csörgődob, amikor néha rájött, akkor elővette, nyomatta egy kicsit, táncolt, kiáltozott. Az emberek nagyon átszellemültek voltak, az énekesek meg nagyon profin énekeltek.
Ahogy már tegnap írtam, ez is olyan volt, mint a filmekben, legyezős fekete nők, hangos bekiabálások, óriási tollas kalapok a nőkön, háttérben kórus, ütemes nóták.
Fényképezni meg kamerázni nem lehetett, úgyhogy bent nem csináltam képeket, de itt egy videó ebből a templomból, ami talán átadja a hangulatot.
Vagy másfél órát voltunk bent, valószínű az eleje felé érkezhettünk, de tudtam volna még hallgatni egy darabig. Egyébként semmiben sem hasonlítható a mi miséinkhez, nincsen benne semmi formalitás, ahogy utána egy nőt megkérdeztem, nincs olyan rend benne, mint a katolikus misékben, nem úgy van, hogy minden templomban ugyanaz a műsor megy, ez teljesen az adott templom lelkipásztorától függ.
Szerintem kb az énekelhet ott, aki akar, egy ázsiai srác is nyomott egy számot, nem volt mindig helyén a hangja, mint a nagyoknak, de látszott rajta, hogy élvezi, meg a kórus és a hívek is támogatták. Érdekes volt az angolja, mert az 'r' meg a 'd' betű nem nagyon megy az ázsiaiaknak, de azért lehetett érteni.
Folyamatosan megy a taps meg az ámen. Nincs olyan, hogy egy dalnak vége van, ha kell tizenötször ráhúznak még, cifrázzák a végét, aztán ha vége van, kezdik megint a cifrázást, még egy taps, egy nagyon kis duma zenei alappal, aztán jöhet a következő dal.
Ha lehetne, még egyszer elmennék, csak nem tudom mikor lesz megint ilyen kórusos mise, nem is tudom hogy kaphattuk el ezt így vasárnap délután.
Vége lett a koncertnek (ők így hívták, meg service-nek), aztán elindultunk lefelé. Az egyik énekes a templomból megdicsérte a kabátomat, ami mondjuk eléggé oroszos katonai stílusú, nem biztos, hogy ez a fekete negyedben előnyös.
Bementünk egy Dunkin Donuts-ba, magyarul fánkbolt. Mivel már volt vagy 7 óra, de még nem ettem, így vettem valami szendvicset, meg egy fánkot. Nem szeretek ilyet mondani bolti kajákra, de a fánk megközelítette Mama pampuskáját. Persze nem volt annyira jó, mint az övé.
Gábor meg ZsAttila vett egy tucatot, azt elég gyorsan bemajszolták, nem hiszem, hogy volt olyan testrészük, ami ne lett volna porcukros. A fánkos előtt megállt egy rendőrautó, és bejöttek fánkot venni, úgyhogy egy élő sztereotípiát láthattunk.
 |
| Nem mertem nagyon fényképezni, mert tuti nem szabadna, meg ezek veszélyes emberek |
Elindultunk lefelé egy következő metrómegállót keresni, aztán felmentünk egy parkba, meg valami középiskola épületébe is belebotlottunk, eléggé angolos stílusúnak tűnt.
 |
| Valami elit hely lehet |
 |
| Harlem belseje felé |
Elindultunk a metró felé, bementünk a 33. utcáig, megnéztük a Zarát, valami vékony kabátot kéne venni, de már zárva volt 8-kor, úgyhogy vissza a megállóba, be a PATH-ba. Hazafelé már olyan fáradtak voltunk, hogy jó ötletnek tartottuk, hogy nem megyünk egyenesen haza, hanem inkább kiszállunk Hobokenben, és megnézzük az éjszakai utcákat. Jól nézett ki, eléggé egységes volt az utcakép, nem voltak igénytelen táblák meg hasonló dolgok.
Felvetődött, hogy ugyan mennyire ennénk bundáskenyeret, felajánlottam, hogy megcsinálom, ha vesznek hozzá cuccokat. Bementünk egy random boltba, lett minden, plusz egy érdekességbe botlottunk.
 |
| A torta neve: Hungarian Cake |
A tortát nem vettük meg, hanem inkább indultunk hazafelé, itthon megcsináltuk a bundás kenyeret, még maradt is, és éjjel fél 2-kor láttuk éppen megfelelőnek az időpontot, hogy a londoni tartózkodásunk négynapos hétvégéjét tervezgessük, amiből csak sörözés, meg kivitelezhetetlen ötletek születtek.
Meg már egy órája aludnom kéne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése